HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport

Cím: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, F épület, 1276 Budapest, Pf. 1205 Tel.: +36-1-487-8634

🌐 English

🌐 Deutsch

Ha kedd, akkor középkor: a Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkáiból szemezgetünk.

2026. március 17.

Fantázialények egy magyar klerikus kódexében

A magyar nyelvtörténet Mezey László 1981-ben megjelen tanulmánya (Magyar Nyelv, 77) óta számontart egy Oxfordban őrzött kódexet, amelyben Petrus Comestor Historia Scholastica című munkája olvasható. A szerző az 1160-as években a párizsi Notre Dame iskolájának vezetője volt, műve a középkorban népszerű bibliai tananyagként szolgált. A kódex 1200 körül dél-francia vagy észak-itáliai területen készült. Szövegéhez egy 13. századi olvasó számos megjegyzést fűzött. Latin nyelvű magyarázataiban több helyen magyarországi jelenségeket említett, mondataiba magyar szavakat szőtt. Megtudhatjuk tőle például, hogy „Magyarországon bőven vannak hévizek”, vagy hogy egy növény neve magyarul „sas” (sás). A széljegyzetek írója minden bizonnyal egy magyar klerikus volt, aki a könyvet külföldi tanulmányai és/vagy hazai oktató tevéknyége során használhatta.
Meglepő módon a kódex számos lapszélén a széljegyzetek tintájával azonos színű rajzok láthatók: egy karikatúra-szerű férfiprofil, egy fáklyás nőalak, élethű ökör, madarak és fantázialények változatos csoportjai. Ezek vagy a magyar klerikus sajátkezű munkái, vagy közvetlen környezetében készülhettek. Nem tűnik úgy, mintha bármi közük volna a szöveg tartalmához, ugyanakkor gyakran olyan oldalakra kerültek, amelyeken új fejezet kezdődik, így segítették a kötetben való tájékozódást. Az is lehet, hogy a rajzok némelyikének allegorikus jelentést tulajdonítottak.
A rajzok a korszak hazai rajzművészetében szokatlanul jó minőséget képviselnek. Jelentőségük emellett abban áll, hogy közvetlen bepillantást engednek egy 13. századi magyar klerikus képzeletébe, egy több nyelven beszélő, a korszak friss skolasztikus irodalmában jártas és a vizuális kultúra iránt is fogékony literátus alakját vetítve elénk.

A kódex leírása és néhány oldalának fotója az alábbi linken érhető el.

Oxford, Bodleian Library, MS Lyell 70, fol. 90r – CC BY-NC 4.0

2026. február 24.

Umberto Eco nyomában: Vergilius, a grammatikus?

Elgondolkodott már valaki azon, hogy vajon hogyan szólíthatjuk meg saját magunkat?
Azt mondjuk magunknak: „Figyelj csak, én!” Vagy inkább: „Hé, te!” Netán: „Hallgass ide, jómagam!”?
Ez a kérdés már a középkor emberét is foglalkoztatta, sőt, állítólag „két rétor, Galbungus és Terentius tizenöt álló nap és éjjel vitatkozott azon, hogy mi az ego vocativusa, s a végén még kardot is rántottak.”


Talán van, aki emlékszik arra a különös figurára a Rózsa nevéből, aki nemcsak Adsót, de még Vilmos mestert is meglepi, amikor a könyvbéli apátság rejtelmes könyvtárában a műveire bukkannak:

„– Vergilius. – Itt? Hogyhogy? A Georgica? – Nem. Epitomi. Sosem hallottam róla. – De hisz ez nem a Maro, hanem Toulouse-i Vergilius, a rétor, a Krisztus Urunk születése utáni hatodik századból. Nagy bölcs hírében állott…”

„– Latinul, de ezt a latint ő találta ki, úgy gondolta, szebb, mint a másik. … Hallgasd még, azt mondja, hogy a tüzet tizenkétféleképpen lehet megnevezni: ignis (tűz), coquihabin (főzni tudó), ardo (lángoló), calax (forró), spiridon (lélegző), rusin (vöröslő), fragon (ropogó), fumaton (füstölgő), ustrax (perzselő), vitius (éltető), siluleus (pattogó) és végül: aeneon, Aeneas isten nevéről, aki benne lakozik… – De hát így senki sem beszél! – Szerencsére. De akkoriban olyan rossz világ volt, hogy a grammatikusok feledni akarták, és ezért mulatságul mindenféle zagyva kérdéseken rágódtak.” (Barna Imre és Kisdi Klára fordításainak felhasználásával)

2025. december 9.

Középkori kóruskönyv használata

A kórus szavunk ógörög eredetű (khorosz), és körtáncot, a tánc helyét jelentette. A kifejezés tovább élt a latinban, és a középkorban a szentmisén és zsolozsmán éneklők csoportját jelentette, illetve a számukra kijelölt helyet a templomban. Az énekesi feladatot ellátók számára a liturgián elhangzó énekeket külön könyvbe másolták, amiből a kórustagok körbeállva énekeltek. Ezek a karkönyvek ezért nagy méretűek voltak, hogy minden énekes jól lássa az énekek dallamjelzését és szövegét. Ezt érzékelteti a 15. század második felében másolt Váradi antifonáléból, azaz a zsolozsma énekeit tartalmazó könyvből kivágott, és könyvkötésként felhasznált darab. Ez egy levél alsó negyede, amelyen három sor részlete maradt fenn a margókkal együtt, és ez a darab is alkalmas volt arra, hogy egy könyvet befedjen kívülről. Eredetileg közel 80 cm magas és 57 cm széles a kódex egy-egy lapja, amelyet az alapján tudunk, hogy az anyakódex, bár hiányosan, de fennmaradt Győrben. Az ebből kivágott levelek pedig folyamatosan kerülnek elő könyvkötésként, levéltári iratok borítóiként.
Az adatbázisban is látható, hogy a kódexre és töredékeire két néven is hivatkoznak. Korábban Zalka-antifonálénak nevezték Zalka János győri püspök (1867-1901) neve után, aki 1872-ben restauráltatta és újraköttette az akkor igen rossz állapotban megtalált kéziratot. A Varadiense, vagyis „váradi” jelző pedig a liturgikus könyv rítusára és megrendelőjére utal. Filipec János váradi püspök (1476-1490) rendelte meg az egyházmegyéjében imádkozott liturgikus tételeket tartalmazó kódexsorozatot, vagyis az antifonále mellett a szentmise énekeit is tartalmazó köteteket, amelyeket csak töredékekből ismerünk.

A töredék megtekinthető a Fragmenta Codicum adatbázisban az alábbi linken.

A győri Loyolai Szent Ignác bencés templom fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense énekesei az alábbi felvételen megelevenítik számunkra, hogyan énekelhettek a kódexből a középkorban.

2025. november 25.

Középkori szövegszerkesztő „program”

Mostani forrásunkon nem egy, hanem három mű szerepel, és kétszáz év egyházjogi szaktudását mutatja meg nekünk. IX. Gergely pápa megbízásából 1234-ben az egyházfő káplánja és gyóntatója, a domonkosrendi Pennaforti Szent Rajmund (1175/1180 k.– 1275) gyűjtötte össze és rendszerezte az egyházjog fő forrásait (dekretálisok). A pápa utasítására készült, és ezért az ő nevéhez kapcsolt gyűjtemény részletei az Itáliában készült egykori kódex töredékén a két belső oszlopban (columna) olvashatók.
A dekretálisok köré a pármai születésű 13. századi kánonjogász, Bernardus Botone magyarázatait másolta a kódex készítője. Ezeket a jegyzeteket apparátusnak nevezzük, a kódexlapokon való elhelyezkedésüket pedig a katéna-forma megnevezéssel írja le a kodikológia. A fogalom a catena, vagyis lánc szóból ered, utalva a kerek láncszemekre. A dekretálisok és Botone műve mellett „belülről kifelé” haladva végül harmadik szövegként egy ismeretlen 14. századi – minden bizonnyal kánonjogi ismeretekkel rendelkező – használótól a leghíresebb bolognai kánonjogász, Johannes Andreae (1270 k.–1348) munkájának részletei olvashatóak a margókon. Őt kortársai is nagyon nagyra becsülték, a kánonjog forrásának és kürtjének nevezték (iuris canonici fons et tuba).
A kódextöredék lapszélein – olykor hatujjú – kis kezek (manikulák) is megfigyelhetőek, amelyek arra szolgáltak, hogy egy-egy szövegrészre külön is felhívják az olvasó figyelmét. Ha belegondolunk a 14. századi másoló és felhasználó vagy a modern szövegkiadók, feldolgozók helyzetébe, talán még jobban örülünk a mai szövegszerkesztő programok „változások követése” funkciójának.

A digitalizált töredék és a kutatócsoport korábbi vezetője, Madas Edit által készített leírása az alábbi linken érhető el.

2025. november 25.

Apróbetűs szöveg egy hazai domonkos énekeskönyv lapján

A 15. század végén keletkezett domonkosrendi kódex ránk maradt lapján olvashatjuk nagyon apró betűkkel azt a középkori latin közmondást, amelyet tévesen Senecának tulajdonítanak: Quidquid agis, prudenter agas et respice finem: bármit cselekszel, értelmesen tedd, és ügyelj arra, hogy mi lesz a vége. Nem ritkák az ilyen tollpróbák, bölcsességek a középkori iratokon. Esetünkben a töredékre a 16. században írta rá valaki az idézett, legtöbbször bibliai eredetűnek tartott szentenciát. Bármit teszel, gondolj halálodra, akkor sohasem fogsz bűnt elkövetni (Sir 76,36). A biblikus eredetmagyarázat mellett az ókori mesélő, Aesopus alábbi fabulájához is kötik a mondást:

Az rókáról és bakkecskéről
Mikoron a róka és a kecske meg szomjúhoztak volna, egy kútba alá szállának, holott mikoron jól ittanak volna, és a kecske nézné, honnét mehetne fel, mondá neki a róka: Hallod-e, kecske, egycsepp gondod is nincsen, mert ím mastan utat találtam rajta, hogy mind ketten ezennel ki mehetönk. Mert teneked imígyen kell tenned, hogy emeld fel magadat az két elő lábaddal a kút falára, és nyakadat meg hajtván az álladat tedd a mellyedre, hogy az szarvad fel álljon, én a szarvadról ki szököllem, és annak utána tégedet ki viszlek. Kinek tanácsát mikoron a kecske meg fogadta volna, a róka ki szököllék a kútból, és nagy öremében a kút karéján idestova jár vala, semmit a kecskére nem gondolván. És mikoron a kecske őtet hiti szegőnek mondaná, felele neki és mondá: Bizonyával mondom neked, te bak kecske, hogyha annyi eszed volna elmédbe, mennyi szőr az álladon vagyon, aggyig a kútba alá nem szállottál volna, míg nem meg gondoltad volna, mint onnét fel kellene jönned.
Értelme.
Bölcsnek mindennek úgy kell emberkedni,
És elébb (ha valamit kezd) azon eszeskedni,
Hogy végét meg lássa, mit fog cselekedni.

(Pesti Gábor fordítása)

2025. november 18.

Ferencesek éneke egy szatmári számadáskönyvön

Páduai Szent Antal, a XII–XIII. század fordulóján élt ferences szerzetes kortársa volt Assisi Szent Ferencnek, és a rendalapító megbízásából Bolognában 1223-ban kezdte megszervezni a ferences rend teológiai oktatását. Nem hagyott fel a prédikálással sem, élete végéig járta a városokat. 1231. június 13-án hunyt el, és egy évvel később IX. Gergely pápa szentté avatta. A Magyar Királyság területén a XVII. századtól kezdve már magyar nyelven is megjelentek az ünnepnapján mondandó zsolozsmatételek.
A XV. században másolt antifonáléból, vagyis a zsolozsmához tartozó énekeket tartalmazó kódexből kivágott levelet a szatmári udvarbíró által összeállított 1607–1608. évi számadáskönyv borítására használták fel. Az énekeskönyv egy, a Magyar Királyságban működő ferences közösség tulajdonában lehetett. A töredéken a reggeli imaóra énekei olvashatóak, amelyeknek szövege verses formájú (officium rhythmicum).
A digitalizált töredék és Lauf Judit által készített leírása az alábbi linken érhető el.

2025. november 11.

Ki rendezi betegen a törvények magyarázatait?

A Töredékgyűjteményben található 114 olyan fragmentum, amelyet Varjú Elemér ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtárnak. Varjú különböző korból és eltérő írástípussal másolt kódexleveleket gyűjtött össze. Az egyik egy 13. század végén, Bolognában másolt pergamenkódexből kivágott levél, amelyen Jusztinianosz bizánci császár (527-565) törvényeihez írt magyarázatok olvashatóak.
Accursius (1184k.-1260k.) jogtudós, aki Firenze környéki származása miatt Florentinus-nak is nevezte magát, 1259-ig Bolognában tanított. Ott rendszerezte a Jusztinianosz császár alatt összeállított törvénygyűjteményhez készített glosszáit. Feljegyezték, hogy vele egyidőben egy másik jogtudós is el akarta végezni ezt a munkát, mire Accursius betegnek mondta magát, hogy visszavonulva gyorsabban tudjon dolgozni a vetélytársánál, aki a betegség okán úgy hitte, még sok ideje van befejezni a glosszák rendezését.
Accursius műve széles körben elterjedt Európában. A középkori Magyar Királyság területén is korán megjelent a mű, számos utalás fennmaradt, hogy Bolognában tanuló magyar diákok a városban beszerezték a glosszával ellátott törvénygyűjteményt, majd hazatérésükkor magukkal hozták, de sajnos a hazahozott példányok jelenleg nem ismertek.
A könyvtárban őrzött töredéket könyvkötésként használták fel, a könyvtábla belső felére ragasztották rá, a ragasztó nyomot is hagyott a levél egyik oldalán. A törvény szövege középen két hasábban látható, és az ezekhez tartozó magyarázatokat e köré írták kisebb betűkkel. Azt nem lehet tudni, hogy milyen könyvről fejtették le, és az sem ismert, hogy Varjú Elemér honnan vásárolta. Ezek alapján nem következtethetünk a Bolognában másolt kódexnek, majd az abból később kivágott levélnek a történetére. A digitalizált töredék és Madas Edit, a kutatócsoport korábbi vezetője által készített leírása itt érhető el.

2025. november 4.

Szent Imre himnuszát fedezhetjük fel egy magyar eredetű kódextöredéken

Tegnap Kosztolányi Dezső halálának kilencvenedik évfordulója volt, holnap pedig Árpádházi Szent Imre herceg szenttéavatásának ünnepe lesz, ezért most egy több, mint 700 éves töredékünkön szereplő, csodaszép Szent Imre-szekvenciára hívjuk fel a figyelmet.
A 14. századi misekönyv-töredék kalandos úton válhatott az 1550. évi egri boradó-bevételek számadáskönyvének borítójává. A kódex sorsának a keletkezése és feldarabolása, illetve e levelének borítóvá válása között eltelt több, mint kétszáz évéből nincs közelebbi információnk.
A szöveg szerint Szent István „vidoran-búsan” szemlélte a herceg egyre vallásosabb életvitelét, papok felé fordulását. A szekvencia utal arra a Szent Imre-legendában is megemlített csodára, hogy később - már szentként - ő maga biztatta a Konrád nevű német katonát, hogy bűnei feloldozása érdekében ne őt magát, hanem az erre nála alkalmasabb Imre herceget kérje, hogy közbenjárjon érte Istennél. Konrád először VII. Gergely pápához folyamodott, aki hallva a rengeteg bűnről, amit a katona elkövetett, nem oldozta fel, hanem páncélt adott rá, és öt vaslánccal is körbe tekerte, hogy bűne még jobban mardossa. Ezután átadott neki egy levelet, amire gyónását írta, majd viasszal lezárta és saját gyűrűs pecsétjével lepecsételte. Majd arra buzdította, hogy keressen meg minden helyet, ahol szentek nyugszanak. Az isteni kegyelemnek az lesz a jele, hogy egyszer, valamelyik szent sírjánál a láncok elszakadnak, a páncél darabokra törik, és a levél egy betűt sem tartalmaz majd. Konrád még Jeruzsálemben a Szent Sírnál sem lelt irgalomra. Hallott aztán Szent István királyról, akinek a sírjánál csodák történtek, és elment Székesfehérvárra.
„Az történt azonban, hogy amikor a nap hatodik órája volt, ez az ember teste túlságos meggyötrésétől és szíve töredelmétől a templomban elaludt. Álmában aztán megjelent Szent István, és így szólt hozzá: „Kelj fel, s Isten előtt ne az én érdemeimben bizakodj, mivel nem vagyok elég ahhoz, hagy érted közbenjárjak. Menj hát fiamnak, Szent Imrének a sírjához, ő legyen a közbenjáród.” (Csóka Gáspár OSB fordítása)
Konrád még abban az órában Szent Imre sírjához sietett, és ott leborulva imádkozott. A bilincsek széttörtek, és a páncél a földre hullott. A pápa pecsétjét feltörték, és a gyónás szövege eltűnt.
A szekvencia a mise énektételei közé tartozó műfaj, amely már a 9. századtól ismert. Szent Imre hercegről mind a misén, mind a zsolozsmában megjelenő számos dicsőítő költemény és ének született, amelyek közül a középkori misekönyvekben a kódextöredéken szereplő a legismertebb. A töredék szeptember 2-ára, Imre herceg halálának napjára adja a szekvenciát, amit Kosztolányi Dezső fordításában idézünk fel:

A királynak ifjú sarja
az igaz törvényt akarja
s nékünk vígasságot ad:
árbóc ő, magasba szállva,
nincs is erdőn semmi szálfa
délcegebb és magosabb.

Imre gyermek kiskorába
Istenhez járt iskolába,
fő-király növelte ezt.
Ős-ellenség visszatorpan,
tőle kúsz a dög a porban,
mert kezében a kereszt.

Gédeonnak kürtje zendül,
mágusokra néma csend ül,
kürt se szólal meg sehol.
Ő dalol, zsoltároz aztán,
énekekkel fönt virrasztván,
Krisztusának udvarol.

Szent papok rendjét köszönti,
a szivét nekik kiönti,
mindegyikre ráborul.
Egyet egyszer, másat kétszer,
ám a negyediket hétszer,
megcsókolja jámborul.

Látva ezt elámult atyja,
vidoran-búsan kutatja,
mér tesz így magzatja, mér?
Vall az ifjú most felelve:
"Mert emez pap tiszta lelke
mint a liliom, fehér."

Konrádot, a vasbilincsben,
ő föloldja, lánca nincsen,
mind lehull a lánca ott.
Hát Pannonia dícsérjed,
dallal és jellel kisérjed
áldják őt a századok.

2025. október 28.

Mit árulnak el a kódextöredékeken lévő újkori bejegyzések? Versek is lapulhatnak a kódextöredékek alatt?

Már a középkorban is éltek az újrahasznosítással: azokat a középkori kéziratokat, kódexeket, amelyeket már nem használtak, a későközépkortól kezdve könyvek kötésére használták fel. Egy a 14–15. század fordulóján másolt zsolozsmáskönyv egyik töredéke segítségével bemutatjuk, mi tudható meg az egykori kódexről és annak későbbi felhasználásáról.
A zsolozsmáskönyvet az ausztriai Lambachban, az ottani bencés kolostorban használhatták az imaórákon, majd később szintén a kolostoron belül vált könyvkötőanyaggá. A töredékbe a 16–17. század fordulóján élt jezsuita, Inchofer Menyhért két, 1638-ban, illetve 1639-ben megjelent művét kötötték. A könyvek azonosításához az őrzőkönyv gerincére ragasztott papírdarabka nyújtott segítséget, amelyen a két nyomtatványra való utalás olvasható (7. kép, a papírdarabot a restaurálás során választották le a fragmentumról).
A két könyv a töredéken látható tulajdonosi bejegyzés, superexlibris (PAZL, 1671) alapján a lambachi kolostor egyik 17. századi apátja, Placidus könyvtárához tartozott. A könyvkötő a pergamenborító alá tömítőanyagként papírdarabokat tett, hogy a könyvtábla keményebb legyen, és a könyvtestet jobban védje. Ezek közül a papírok közül az egyiket egy francia költő, Inchofer Menyhért kortársa, François Maynard verseit tartalmazó nyomtatványból vágták ki (3–4. kép).
A könyv gerincét apróbb pergamendarabokkal erősítették meg, amelyeket azonban nem ugyanabból a kódexből vágtak ki, mint a borítóként használt zsolozsmakönyv-töredéket. Ebből a kötésből megmaradt az úgynevezett oromszegő is, amelyet a könyv gerincének peremén alakítottak ki, szintén a könyv védelmének érdekében. A digitalizált töredék és Kisdi Klára által készített leírása az alábbi link alatt érhető el.

2025. október 21.

Szent Lőrinc vértanú 9. századi legendájának továbbélése a szertartáskönyvekben

A 3. században élt szent Lőrinc vértanút a Magyar Királyság területén széles körben elterjedt tisztelet övezte. Ennek tanúja számos helynevünk, amelyek az ottani, középkorban épített templomok védőszentjére utalnak, például a Baranya vármegyei Szentlőrinc vagy a Tolna vármegyei Sárszentlőrinc.
Decius császár az elődjét a hatalomért megölte, majd a római vallási hagyományokat akarta kötelezővé tenni, a római istenek előtti áldozatbemutatást megtagadó keresztényeket pedig üldözte. A császár Lőrincet is elfogatta, kínzásoknak vetették alá, majd augusztus 10-én meghalt. Ezért ünnepli az egyház Lőrincet ezen a napon. Nagy tisztelet övezte őt, sírja fölé a 4. században bazilikát emeltek, amely az évszázadok során több átalakítás és bővítés után a mai napig megtekinthető Rómában.
Élete és csodatettei legendákban, krónikákban maradtak fenn. A 9. században élt Ado, Vienne érseke Lőrinc életét is belefoglalta az Ádámtól kezdődő történeti művébe. A zsolozsmán olvasott szövegeket tartalmazó kódex összeállítói Szent Lőrinc napjára ebből a legendából emeltek ki részleteket, amelyeket a kódex használói a hajnali imaórán olvastak fel.

A digitalizált töredék és Lauf Judit leírása a következő linken érhető el. A legenda-részlet az adatbázisban látható első képen a teljes első és a második hasáb felső tizenegy sorában olvasható. A töredéken megmaradt részlet Lőrincnek a tömlöcbeli csodáját, egy vak asszony meggyógyítását és a tüzes vasrostélyon való kínzatását követő halálát mondja el. Az első hasáb közepén vörössel jelölték, hogy az ott kezdődő részlet az imaóra harmadik olvasmánya. A szöveg mellett a margókon javítások láthatók: az olvasmányok beosztását módosították és a kimaradt részleteket pótolták.

Szent Lőrincet a középkorban rostéllyal ábrázolták:

2025. október 18.

Közel 1300 éves az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött legkorábbi kódextöredék

Tiszteletreméltó Beda (672/673–735), a keresztény tudós szent egyik műve az a közel ezer sorból álló, hexameterben írt rímes legenda, amely Szent Cuthbert püspök (634 körül–687) csodáit beszéli el. Cuthbert tizenkét éven át irányította Lindisfarne kolostorát, és nagy szerepet vállalt a környező országok keresztény hitre térítésében.
Ez azonban nem volt egyszerű: a Brit-szigeteken ekkor még nem voltak plébániák, templomok is alig. Hetekig vagy akár hónapokig is gyalogszerrel járta kísérőivel az utat, hogy közben prédikáljon és kiszolgáltassa a szentségeket. Szent Cuthbert tizenkét évig volt a kolostor elöljárója, majd lemondott tisztségéről, és visszavonult egy Lindisfarne közelében levő szigetre, Inner-Farne-ra. Itt szerzetesi cellát épített magának, amit magas fallal vett körül. Kutat ásott, árpát ültetett, amiből kenyeret sütött. Nyolc évet töltött a szigeten remeteként, és egyre több zarándok kereste fel egész Britanniából, akiket szentségének híre vonzott hozzá. Síremlékét és relikviáit ma a durham-i katedrálisban lehet megtekinteni, csakúgy, mint azt a mellkeresztet, amelyet a koporsójában találtak, és talán a legszebben jelképezi a kelta-keresztény hagyományokat.

A 8. század végén keletkezett kódex, amelynek töredékei eddig két ország négy gyűjteményéből kerültek elő, igazán különleges kincs, hiszen ez tartotta fenn a verses legenda legkorábbi ma ismert szövegét. Az a legvalószínűbb, hogy az egykori kódex az angolszász bencés misszió központjában, Fuldában keletkezett. Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtár Cod. Lat 442. jelzetű töredékén kívül az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban is őriznek belőle származó töredéket.
A digitalizált töredék és Kisdi Klára róla készített leírása az alábbi link alatt érhető el.

A mellékelt képen Æthelstan király (924–934) ékeskedik Tiszteletreméltó Beda „tollaival”, és adja át a rímes életrajzot magának a főszereplőnek, Szent Cuthbertnek (Corpus Christi College, Cambridge, MS 183, f.1v).